categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Heller Ágnes : Az erkölcsi normák felbomlása - Etikai kérdések Kosztolányi Dezső munkásságában.

3,000 Ft
  • description
  • additional information
Heller Ágnes első könyve!
Megjelent 2000 példányban.

Heller Ágnes (1929- ) nemzetközi hírű filozófus 1951-ben nyert magyar-filozófia szakos középiskolai tanári oklevelet.
A Budapesti Iskola megalapítójának, Lukács Györgynek tanítványa lett az ELTE Filozófia Tanszéken. Politikai okból mindkettőjüket eltávolították 1958-ban, 1958-1963-ig Heller középiskolában tanított. 1963-1973-ig az MTA Szociológiai Kutatócsoportban dolgozott. 1955-ben elérte a kandidátusi, 1968-ban a filozófia tudományok doktora (DSc) fokozatot. A gondolkodás szabadságának korabeli erős korlátait nem tudta elfogadni, ezért megfosztották állásától. Pár évig fordításokat vállalt, abból tartotta fenn magát, majd 1977-ben egy hosszú "tanulmányútra" indult, azaz emigrációba vonult.

Tanított a Berlini Egyetemen, a melbourne-i La Trobe Egyetemen, a Torinói Egyetemen, a Sao Paoló-i Egyetemen, végül New Yorkban (New York, New School for Social Research) kapott katedrát 1986-ban. Ez utóbbi állomáshelyét még az 1990-es évek elején is fenntartotta, de közben 1990-től már hazajárt, filozófiai előadásokat tartani a szegedi József Attila Tudományegyetemen (1994-) és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1995-ben habilitált. 1995-től 1999-ig, nyugdíjazásáig az ELTE Esztétika Tanszékén tanított. Hazajövetelekor beválasztották a MTA levelező (1990), majd rendes (1995) tagjai sorába. Mind a tudományos, mind a politikai és kulturális életnek aktív szereplője napjainkban is. 2010-től professor emeritaként ismét tanít az ELTE Esztétika Tanszékén.

Elkötelezettsége, demokratikus gondolkodása az 1960-as évek közepétől az új gazdasági mechanizmus szellemének jegyében leginkább Bibó Istvánéval rokon: a polgári demokratikus gondolatszabadság jegyében gondolkodni, politizálni, tudományokat művelni.
condition:
category: Books > Philosophy >
category: Books > Literary History >
category: Bibliophil > First Edition >
publisher: Kossuth, 1957
item number / ISBN: 0030958
binding: half-cloth bound (in original dust jacket)
pages: 143
language: Hungarian

more from this author

Heller Ágnes : Életképes-e a modernitás? Heller Ágnes : Életképes-e a modernitás?

pre-order

Heller Ágnes  : Személyiségetika Heller Ágnes : Személyiségetika

pre-order

Heller Ágnes : Leibniz egzisztenciális metafizikája Heller Ágnes : Leibniz egzisztenciális metafizikája

pre-order

Heller Ágnes : Portrévázlatok az etika történetéből Heller Ágnes : Portrévázlatok az etika történetéből 1,000 Ft
Heller Ágnes : A történelem elmélete Heller Ágnes : A történelem elmélete

pre-order

Heller Ágnes : Költészet és gondolkodás Heller Ágnes : Költészet és gondolkodás

pre-order

Heller Ágnes : A szándéktól a következményig - Előadások az általános etikáról. Heller Ágnes : A szándéktól a következményig - Előadások az általános etikáról.

pre-order

Heller Ágnes  : Filozófiám története Heller Ágnes : Filozófiám története

pre-order

Heller Ágnes : A mai történelmi regény Heller Ágnes : A mai történelmi regény

pre-order

Heller Ágnes : A reneszánsz ember Heller Ágnes : A reneszánsz ember

pre-order

Heller Ágnes : New York-nosztalgia Heller Ágnes : New York-nosztalgia 1,200 Ft
Heller Ágnes : A reneszánsz ember Heller Ágnes : A reneszánsz ember

pre-order

Heller Ágnes : Az aristotelési etika és az antik ethos Heller Ágnes : Az aristotelési etika és az antik ethos

pre-order

Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág

pre-order

Heller Ágnes : A Heller Ágnes : A "zsidókérdés" megoldhatatlansága - avagy Mért születtem hébernek, mért nem inkább négernek?

pre-order

Heller Ágnes : Ímhol vagyok - A Genezis könyvének filozófiai értelmezései Heller Ágnes : Ímhol vagyok - A Genezis könyvének filozófiai értelmezései

pre-order

Heller Ágnes : A reneszánsz ember Heller Ágnes : A reneszánsz ember

pre-order

Heller Ágnes : Az igazságon túl Heller Ágnes : Az igazságon túl

pre-order

Heller Ágnes : A szép fogalma Heller Ágnes : A szép fogalma

pre-order

Heller Ágnes  : Filozófiai labdajátékok Heller Ágnes : Filozófiai labdajátékok

pre-order

Heller Ágnes : Kizökkent idő - Shakespeare, a történelemfilozófus I-II. Heller Ágnes : Kizökkent idő - Shakespeare, a történelemfilozófus I-II.

pre-order

Heller Ágnes  : A zsidó Jézus feltámadása Heller Ágnes : A zsidó Jézus feltámadása

pre-order

Heller Ágnes : Nietzsche és a Parsifal. Prolegomena egy személyiségetikához. (Dedikált példány) Heller Ágnes : Nietzsche és a Parsifal. Prolegomena egy személyiségetikához. (Dedikált példány)

pre-order

Heller Ágnes : Nietzsche és a Parsifal - Prolegomena egy személyiségetikához. Heller Ágnes : Nietzsche és a Parsifal - Prolegomena egy személyiségetikához.

pre-order

Heller Ágnes : A szégyen hatalma - Két tanulmány Heller Ágnes : A szégyen hatalma - Két tanulmány 2,000 Ft
Heller Ágnes : Trauma Heller Ágnes : Trauma

pre-order

Heller Ágnes : Olvasónapló 2012-2013 Heller Ágnes : Olvasónapló 2012-2013

pre-order

Heller Ágnes : A Heller Ágnes : A "zsidókérdés" megoldhatatlansága

pre-order

Heller Ágnes : A mindennapi élet Heller Ágnes : A mindennapi élet

pre-order

Heller Ágnes : A szégyen hatalma - Két tanulmány Heller Ágnes : A szégyen hatalma - Két tanulmány

pre-order

Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág /Dedikált/ Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág /Dedikált/

pre-order

Heller Ágnes  : Pikareszk Auschwitz árnyékàban (Négy tanulmány) /Dedikált példány/ Heller Ágnes : Pikareszk Auschwitz árnyékàban (Négy tanulmány) /Dedikált példány/ 6,000 Ft
Heller Ágnes  : A zsidó Jézus feltámadása Heller Ágnes : A zsidó Jézus feltámadása

pre-order

Heller Ágnes : Olvasónapló 2013-2014 Heller Ágnes : Olvasónapló 2013-2014

pre-order

Heller Ágnes : A reneszánsz ember /Dedikált példány/ Heller Ágnes : A reneszánsz ember /Dedikált példány/

pre-order

Heller Ágnes : Sámson - Erósz és Thanatosz a Bírák Könyvében Heller Ágnes : Sámson - Erósz és Thanatosz a Bírák Könyvében 1,500 Ft
Heller Ágnes : Az igazságosságon túl Heller Ágnes : Az igazságosságon túl

pre-order

Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág Heller Ágnes : Auschwitz és Gulág

pre-order

Heller Ágnes : Az önéletrajzi emlékezés filozófiája Heller Ágnes : Az önéletrajzi emlékezés filozófiája

pre-order

Heller Ágnes : Morálfilozófia Heller Ágnes : Morálfilozófia

pre-order

Heller Ágnes : Az idegen Heller Ágnes : Az idegen

pre-order

Heller Ágnes : Olvasónapló 2015-2016 Heller Ágnes : Olvasónapló 2015-2016

pre-order

Heller Ágnes : Általános etika Heller Ágnes : Általános etika

pre-order

Heller Ágnes : Az érzelmek elmélete Heller Ágnes : Az érzelmek elmélete

pre-order

Heller Ágnes : A filozófia rövid története gólyáknak I. Az ókor Heller Ágnes : A filozófia rövid története gólyáknak I. Az ókor

pre-order

Heller Ágnes  : Filozófiám története (Dedikált) Heller Ágnes : Filozófiám története (Dedikált)

pre-order

Heller Ágnes : A mai történelmi regény  (Dedikált) Heller Ágnes : A mai történelmi regény (Dedikált)

pre-order

Heller Ágnes  : Filozófiám története Heller Ágnes : Filozófiám története

pre-order

Heller Ágnes : Szilveszteri szimpózium Heller Ágnes : Szilveszteri szimpózium

pre-order

Heller Ágnes : Az igazságosságon túl Heller Ágnes : Az igazságosságon túl

pre-order

Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty