1914. július végén a négy nagyhatalom (a Német Birodalom, AusztriaMagyarország, Franciaország és Oroszország) különböző gyarló megfontolásból tudatosan vállalta az európai háborút, s azért valamennyien felelősek voltak. Létfontosságú érdekeik kölcsönösen kizárták egymást, ez vezetett az általános háborúhoz.

A Monarchia úgy érezte, puszta léte forog kockán. Szentpéterváron attól tartottak, hogy Oroszország nagyhatalmi státusza válik komolytalanná, ha nem reagálnak Szerbia megtámadására. De szemet vetettek Konstantinápolyra és a török tengerszorosokra is. Németország úgy vélte, hogy a Monarchia nagyhatalmi pozíciójának megőrzése saját létkérdése is, amelyet a hármas antant veszélyeztetett. Poincaré Franciaország biztonságát hozta fel indoknak az oroszokkal való szövetségkötésre. A háborúból Nagy-Britannia sem maradhatott ki, hiszen Európa hatalmi egyensúlya, azaz saját biztonsága forgott veszélyben.

A két szemben álló szövetségi rendszer (központi hatalmak és az antant) elsődleges célja nem kisebb-nagyobb területi gyarapodás, hanem az ellenfél szétzúzása volt. A tömeghadseregek katonai mozgósításának új logikája pedig a háború világméretűvé szélesedéséhez vezetett.

A 20. század őskatasztrófája hallatlan áldozatot követelő, s mély változásokat kiváltó esemény volt. Megrázkódtatta és lerombolta a civilizált világ egy részét; összesen 20 millió halottat és 21 millió sebesültet és rokkantat eredményezett. A korábbi Európa politikailag, gazdaságilag és kulturálisan összeomlott. Európa s talán a világtörténelem alakulására is azonban legnagyobb hatással az első világháborúból kinövő és hatalomra jutott totális ideológiák és mozgalmaik hatottak: a bolsevizmus (1917), a fasizmus (1922) és a nemzetiszocializmus (1933), amelyek a világtörténelem legnagyobb emberáldozatával járó második világháborúba sodorták a népeket.