kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Vekerdy Tamás : Álmok és lidércek - Iskolaalapítás Magyarországon

1 500 Ft
  • leírás
  • további adatok
Sorozat: Magyarország felfedezése.

1989. szeptember 4-én állampolgári kezdeményezésből létesült szabad Waldorf-iskola nyitotta meg első osztályát Solymáron.

Ez volt negyven év óta az első nem állami alapfokú - elemi, általános - iskola Magyarországon.

De nemcsak itt.

Egész Kelet-Közép és Kelet-Európában.

Sőt: még tovább tágíthatnánk a határokat. Az úgynevezett "létező szocializmus" - ami e szocializmus természetéből fakadóan természetesen éppen azt jelenti, hogy nem létező - országaiban.

Sem a hitleri nemzetiszocializmus, sem a lenini bolsevik szocializmus nem tűrte meg soha, hogy az állampolgárok a totális állam iskolamonopóliumát kétségbevonják.

1989-ben ugyan már egy rendkívül reformszellemű oktatási törvény volt érvényben Magyarországon - az 1985-ös -, de még ez sem tette lehetővé az állampolgárok számára a szabad iskolaalapítást, annak ellenére sem, hogy Magyarország ekkor már több nemzetközi egyezményhez is csatlakozott, melyek kimondták, hogy egyedül a szülők joga, hogy meghatározzák, milyen nevelést óhajtanak adni, adatni gyermeküknek, és hogy ennek megfelelően az iskolaalapítás szabad. Az állam kötelessége, hogy az állampolgárok és szervezeteik, intézményeik által alapított és fenntartott iskolákat különbségtétel nélkül támogassa - teszik hozzá ezek a nemzetközi egyezmények és ajánlások.

Hogyan jöhetett hát létre a solymári iskola, hogyan kezdhette meg működését első osztálya a szülők által saját kezűleg átalakított szobácskában (melyet Solymár nagyközség akkori tanácsa az Apáczai Csere János Művelődési Ház vezetőjével egyetértésben e művelődési házban bocsátott rendelkezésére)?

Hol is kezdődik ez a történet, a múltnak milyen mélységeiben?

És hogyan folyt le - és hogyan tart mindmáig - a viharos gyorsaságú változások ez éveiben?
állapot:
kategória: Könyv > Pedagógia >
kategória: Könyv > Történelem > Művelődéstörténet >
kategória: Könyv > Gyermeknevelés >
kiadó: T-Twins, 1992
cikkszám / ISBN: 0059787
kötés: fűzve
oldalszám: 285 p. + 9 t. (ff. fotó)
könyv nyelve: magyar

szerző további művei

Vekerdy Tamás : Honnan? Hová?- Tíz beszélgetés életről, halálról, szerelemről Vekerdy Tamás : Honnan? Hová?- Tíz beszélgetés életről, halálról, szerelemről

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Gyerekek, óvodák, iskolák Vekerdy Tamás : Gyerekek, óvodák, iskolák

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : A színészi hatás eszközei - Zeami mester művei szerint Vekerdy Tamás : A színészi hatás eszközei - Zeami mester művei szerint

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : A pszichológus válaszol - Gyerekekről, felnőtteknek Vekerdy Tamás : A pszichológus válaszol - Gyerekekről, felnőtteknek

előjegyezhető

Vekerdy Tamás   : Kamaszkor körül Vekerdy Tamás : Kamaszkor körül

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Az óvoda és az első iskolai évek - a pszichológus szemével Vekerdy Tamás : Az óvoda és az első iskolai évek - a pszichológus szemével

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : A színészi hatás eszközei- Zeami mester művei szerint. Lélektani elemzés. Vekerdy Tamás : A színészi hatás eszközei- Zeami mester művei szerint. Lélektani elemzés.

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Kérdezz! Felelek... 2. Gyerekekről felnőtteknek Vekerdy Tamás : Kérdezz! Felelek... 2. Gyerekekről felnőtteknek

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : A szülő kérdez, a pszichológus válaszol 2. Vekerdy Tamás : A szülő kérdez, a pszichológus válaszol 2.

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak 1. - A kisgyermekkor Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak 1. - A kisgyermekkor

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : A szülő kérdez, a pszichológus válaszol Vekerdy Tamás : A szülő kérdez, a pszichológus válaszol

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : A pszichológus újra válaszol Vekerdy Tamás : A pszichológus újra válaszol

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : A színészi hatás eszközei- Zeami mester művei szerint. Lélektani elemzés Vekerdy Tamás : A színészi hatás eszközei- Zeami mester művei szerint. Lélektani elemzés

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Felnőttek és gyerekek - Mit akarunk egymástól? Vekerdy Tamás : Felnőttek és gyerekek - Mit akarunk egymástól?

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Gyerekek, óvodák, iskolák Vekerdy Tamás : Gyerekek, óvodák, iskolák

előjegyezhető

Vekerdy Tamás  : Kérdezz! felelek... Gyerekekről felnőtteknek Vekerdy Tamás : Kérdezz! felelek... Gyerekekről felnőtteknek

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak 1. rész.  A kisgyerekkor Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak 1. rész. A kisgyerekkor

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak 2.  Az iskoláskor Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak 2. Az iskoláskor

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Lélek-jelenlét Vekerdy Tamás : Lélek-jelenlét

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Családom történeteiből Vekerdy Tamás : Családom történeteiből

előjegyezhető

Vekerdy Tamás  : A színészi hatás eszközei- Zeami mester művei szerint Vekerdy Tamás : A színészi hatás eszközei- Zeami mester művei szerint

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak 1. - A kisgyerekkor Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak 1. - A kisgyerekkor

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Honnan? Hová? - Tíz beszélgetés életről, halálról, szerelemről Vekerdy Tamás : Honnan? Hová? - Tíz beszélgetés életről, halálról, szerelemről

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Kérdezz! Felelek... 2. - Gyerekekről felnőtteknek Vekerdy Tamás : Kérdezz! Felelek... 2. - Gyerekekről felnőtteknek 1 200 Ft
Vekerdy Tamás : Kérdezz! Felelek... 3 - Gyerekekről felnőtteknek Vekerdy Tamás : Kérdezz! Felelek... 3 - Gyerekekről felnőtteknek

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Érzelmi biztonság - Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról? Vekerdy Tamás : Érzelmi biztonság - Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról?

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak 1. rész.  A kisgyerekkor Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak 1. rész. A kisgyerekkor

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Honnan? Hová? Tíz beszélgetés életről, halálról, szerelemről Vekerdy Tamás : Honnan? Hová? Tíz beszélgetés életről, halálról, szerelemről

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Gyerekek, óvodák, iskolák Vekerdy Tamás : Gyerekek, óvodák, iskolák

előjegyezhető

Vekerdy Tamás  : Családom történeteiből Vekerdy Tamás : Családom történeteiből

előjegyezhető

Vekerdy Tamás  : Kicsikről nagyoknak 2.  - Az iskoláskor Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak 2. - Az iskoláskor

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Másféle iskolák (Talán: a Waldorf?) Vekerdy Tamás : Másféle iskolák (Talán: a Waldorf?)

előjegyezhető

Vekerdy Tamás  : Az iskola betegít? Vekerdy Tamás : Az iskola betegít?

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyereked? Vekerdy Tamás : Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyereked?

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Az iskola betegít? Vekerdy Tamás : Az iskola betegít?

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Lélek-jelenlét - A létezés technikái. Korunk. Jogok-gyerekek-iskolák. Vekerdy Tamás : Lélek-jelenlét - A létezés technikái. Korunk. Jogok-gyerekek-iskolák.

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Iskolák?!?! - Gyerekek,szülők, tanárok Vekerdy Tamás : Iskolák?!?! - Gyerekek,szülők, tanárok

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Milyen iskola kell a gyerekeknek? Vekerdy Tamás : Milyen iskola kell a gyerekeknek?

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Családom történeteiből Vekerdy Tamás : Családom történeteiből

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Kisgyerekek - óvodások... Vekerdy Tamás : Kisgyerekek - óvodások...

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Ó, azok a hatvanas évek... Vekerdy Tamás : Ó, azok a hatvanas évek...

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Lélek-jelenlét Vekerdy Tamás : Lélek-jelenlét

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Kamaszkor körül Vekerdy Tamás : Kamaszkor körül

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Belső szabadság - Elég jó szülő, elég jó gyerek Vekerdy Tamás : Belső szabadság - Elég jó szülő, elég jó gyerek

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak 2. - Az iskoláskor Vekerdy Tamás : Kicsikről nagyoknak 2. - Az iskoláskor

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Gyerekek, óvodák, iskolák Vekerdy Tamás : Gyerekek, óvodák, iskolák

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : Kérdezz! Felelek... - Gyerekekről felnőtteknek Vekerdy Tamás : Kérdezz! Felelek... - Gyerekekről felnőtteknek

előjegyezhető

Vekerdy Tamás : A pszichológus válaszol - Gyerekekről, felnőtteknek Vekerdy Tamás : A pszichológus válaszol - Gyerekekről, felnőtteknek 1 200 Ft
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár