Török Gyula: A porban

Utószó: Kozma Dezső.

Török Gyula két erős társadalomkritikával áthatott kitűnő regényt alkotott: A porbant (1917) és A zöldköves gyűrűt (1918). Mindkettő a magyar dzsentri útját, dekadenciáját ábrázolja a polgári fejlődés hitének nézőpontjából. A porban hőse egy gazdag dzsentrifiú, Kender Pál, aki Pesten nemcsak jogi doktorátust szerez, de szívvel-lélekkel be is illeszkedik a polgárosodó főváros szabadabb, emberibb, a társadalmi előítéletekkel nem sokat törődő pezsgő kultúrájú életébe. A szerelem is ide fűzi, de egy napon özvegy anyja visszarendeli vidéki fészkükbe, a "porvárosba" és ő hiába védekezik, abban a reményben, hogy a gazdaság rendbehozása után újra visszamehet és folytathatja pesti életformáját. A vidéki környezet megköti, magához láncolja és végül tragédiába kergeti ezt a különös magyar Oblomovot. Nincs a magyar irodalomban még egy regény, amelyben az Ady-megfogalmazta "városos Magyarországot" ilyen mély és áthághatatlan szakadék választaná el az anakronisztikus falusi magyar élettől, mint Török Gyula művében. Ady már a mérgező baktériumokat is látja a polgári fejlődésben, Török Gyula még feltétlen bizalommal tekint a városos Magyarország, a polgári átalakulás, a származási jogokat felváltó új értékmérő, a munka felé. Kender Pál reménytelen tespedésének színhelye a "porváros", a falusias, elmaradt dzsentri Magyarország szimbóluma: kulturálatlan, külsőségeskedő, romlott és korlátolt. A kisvárosi dzsentriket, a dzsentrivel vegyülő és szokásait felvevő kispolgárokat és polgárosult parasztokat átható gúnnyal ábrázolja, többnyire a Mikszáth-hagyományokat folytatva.