Mindenekelőtt néhány szó mentegetőzés és magyarázat szükségeltetik, hogy a jelen könyv ne kapjon szigorúbb kritikát, mint amilyet kétségkívül megérdemel. A mentegetőzés az egyes iskolák, ill. filozófusok szakértőit illeti. Talán Leibniz kivételével, az általam tárgyalt filozófusok mindegyikét mások jobban ismerik nálamnál. De ha egyáltalán szükség van átfogó tanulmányok írására, akkor - mivel nem vagyunk halhatatlanok - az ilyen jellegű könyvek írói óhatatlanul kevesebbet időzhetnek egy-egy részkérdésnél, mint azok a kutatók, akik csak egyetlen gondolkodóra vagy rövidebb korszakra összpontosítanak. A megalkuvást nem ismerő tudományos szigor ebből nyilván arra következtet, hogy egyáltalán nem szabad átfogó tanulmányt írni, vagy ha igen, akkor annak több szerző által írt monográfiákból kell állnia. Ez utóbbi esetben azonban valami mindig elsikkad. Ha létezik egység a történelem menetében, ha van belső kapcsolat az előzmények és a későbbi történések között, akkor ezek kifejtéséhez az egyes korszakoknak szükségképpen egy ember gondolkodásában kell összpontosulniuk. A Rousseau-kutató esetleg nehezen boldogul kutatása tárgya és a Platón- vagy Plutarkhosz-korabeli Spárta összefüggéseivel, a Spárta történetével foglalkozóban aligha tudatosul a hobbesi, fichtei vagy lenini filozófiával való kapcsolat. A jelen mű egyikfő célkitűzése éppen az, hogy rámutasson az ilyen összefüggésekre, s ezt valóban csak átfogó tanulmány képes megtenni. Számos filozófiatörténet létezik, de tudomásom szerint egyetlen másik sem íródott ilyen céllal.