categories

cart

Cart is empty
You've not logged in

Ignotus (szerk.) : A Nyugat almanachja. 1912.

  • description
  • additional information
Szövegközti képekkel illusztrált.
Ady Endre, Csáth Géza, Heltay Jenő, Kaffka Margit, Szomory Dezső és mások írásaival.

"A Nyugat Almanachja elé, mely egyben a Nyugat-vállalat könyvkiadványainak jegyzéke is, voltaképp nem kellene egyéb bevezetés, mint maga e valóság: az, hogy a Nyugat szemle körűl vállalat alakúlt, mely könyveket ad ki, nyomdát váltott magához, s részvénytársaság, mely beleilleszkedik a magyar piac üzleti életébe.
Akik, néhányan, négy év előtt ez újságot megindítottuk, nem voltunk álmodozók. sőt inkább: józanabbak voltunk, jobb ítéletűek s jobb szeműek, mint akik akkor úgy nevettek ki bennünket terveinkkel, mint a gyereket szokás az ő komoly játékaival. De ha álmodozók lettünk volna is, ilyen messzire nem terjedtek volna álmaink. Fejtegettük ugyan és biztosak is voltunk benne, hogy a magyar kiadói felfogás is reformra szorúl, s egészséges csak akkor lesz, ha erkölcsös lesz, vagyis (mert e az erkölcs) azon veti meg a lábát, ami a létjogosúltsága, s kijárások s könyvbútor-üzletek s miegyebek kerűlő útja helyett egyszerűen írat az írókkal s ez írásokat adja el könyvűl az olvasónak."

Fűzve, Falus Elek által illusztrált kiadói, (kissé elkoszolódott) papírborítékban, belül tiszta, szép állapotban.
condition:
category: Books > Literature > Novel >
category: Books > Literature > Poetry >
category: Books > Calendar >
publisher: Nyugat, 1912
item number / ISBN: 0057956
binding: paperback
pages: 143 p.
language: Hungarian
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

cart

Cart is empty