Sorozat: Népszerű zenefüzetek 7. sz.

"Molnár Antal a kultúrát, a művészeteket valami sajátos szellemi anarchia káoszától félti, melynek oka «a szellemet független szférákra bontó relativitás.» Osztályideológia, pszichologizmus, hisztorizmus szaggatják a gondolkodás egységét egymástól független, autonóm és engesztelhetetlen érdek-körökre. Az ember hitetlen és ezért nem látja meg a dolgok mélyén a nagy egységet. Holott is kultúránk bölcsője «testellenes szellemiség» volt, keresztyéni spiritualizmus. Éppen ezért az igazi nagy művészet csak vallásos kultúrából nőhet ki és végső feladata: Isten; titokzatos, végső tökéletesség. Ám a mai esztétikai és világnézeti káosz a művészet bukására vezet, ha csak el nem indul rövidesen az ember a testiség, technika és új-pogányság mai poklából kivezető úton. ...

Körülbelül ebben foglalható össze Molnár Antal apokaliptikus hangulatú könyvecskéjének gondolatmenete. Ezen belül sorakoznak fel a kitűnő zeneesztétikus sokban találó megállapításai a káosz mai művészeiről, Schönbergről, Stravinszkyról, Hindemithről, Vaughan-Williamsról, az igazi nagyok felé törő Honeggerről és a káosz fölött hidat építő jövő igaz nagymestereiről: Bartókról és Kodályról. Szép és nemes gondolati konstrukció Molnár Antal könyve; csak egy hibája van: semmi köze a tényekkel. A káosz soha nem veszélyezteti a művészetet. Nem áll, hogy «az univerzális, zavartalan hit magasrendű egységesítő ereje minden nagy művészet lelki alapja.» Még kevésé áll az, hogy a hit hiányzik a mai művészetekből. Molnár Antal sötét viziói egy tizenöt éve letünt, átmeneti jellegű zavar félelmeit félik újra. Az inflációs-esztétika már csak akadémikus költőknek szolgáltat olcsó szatíra és dörgedelem-anyagot és amitől a mai művészetet félteni kell, az mindennek éppen az ellenkezője. ... Ha hiányzik valami a mai művészetek nagyságához: éppen a nietzschei teremtő káosz forró félhomálya az. Nem a világnézeti zavar pecsételi meg tehát a mai művészet sorsát, hanem a nagyon is elszánt világnézet; mint Molnár Antal is pedzi egyhelyütt: a művészi lét, a mindenek fölött uralmat nyert jóízlés neo-rokokója." - Keszi Imre (Nyugat, 1937. 8.sz.)