A Luzsin-védelem (1930) arról szól, hogyan őrül meg egy magányos sakkzseni. Fokozatosan az a rögeszme keríti hatalmába, hogy egy világméretű sakkjátszmába keveredett, minden félmozdulatban, elejtett szóban fondorlatot, ellene irányuló lépést lát. Ebből a regényből érthetjük meg igazán, miért nevezte Nabokov magát kiegyensúlyozott őrült elmének: annyira hitelesen ábrázolja a megőrülés folyamatát, annyira belülről a gyermek Luzsint nyilvánvalóan magáról mintázta, hogy néha az olvasó is úgy érzi, hogy meginog vele a világ, ám a szerző fölényes biztonsággal mozog az emlékek, sakklépések, kényszerképzetek forgatagában, játszik, könnyedén és virtuózan, mint a legnagyobb sakkjátékosok, s még arra is marad ereje, hogy néha mosolyogjon: a szerző normális énje bölcs iróniával szemléli végtelenül esetlen hőse vergődését, a Luzsin-védelem bukását s a tragikus végjátékot.