A kötetben Róheim arra kérdésre igyekszik választ találni: hogyan s miért keletkezett a civilzáció. A civilizációt vagy kultúrát itt a lehető legegyszerűbb meghatározás szerint kell értenünk: mindazt tartalmazza, amiaz emberi nemben az állat felett van. Róheim a pszichoanalítikus terápiákból jól ismert neurotikus mechanizmusokat a primitív társadalmak szokásaival összehasonlítva, arra következtet, hogy az emberi kultúra nem más, mint a gyermeki ösztönök kollektív szublimációja. Róheim széles perspektívájára azonban jellemző, hogy leszögezi: „… nem állítom azt, hogy meghosszabodott gyermekkorunk az egyedüli tényező, amely a kulturális folyamat mögött áll. Azt is készséggel elismerem, hogy velünkszületett érési menetiránnyal rendelkezünk a felnőtté válás ágas-bogas kérdéseiből csupán egyet emelek ki, mégpedig a kérdéskör regresszív vetületét. Természetesen napnál világosabb, hogy gazdasági sorsunk a környezetünkön múlik, ám az is nyílvánvaló, hogy az emberi lények ezzel a környezettel olyanténképp bánnak, ami sajátosan emberi. Ez az emberi bánásmód az, ami figyelmünket megragadja. Azt iparkodtunk megmagyarázni, mi az a fejlődési irány, amely az egész rendszert izgatja…”