Kertész Imre: A holocaust mint kultúra - Három előadás

Hosszú, sötét árnyék - ez a címe a kötet sorrendben második írásának. Ez a szószerkezet mindhárom írásban előfordul, s a holocaust élményének eltörölhetetlen jelenvalóságát hivatott kifejezni. Kertész - éppúgy, mint regényeiben - túlélő alapállásából beszél, hiszen túlélőnek lenni másfajta erkölcsiséget jelent. A kötet előadásai éppen azt világítják meg, hogy - idézve a kötetnyitó írás címét - a "Táborok maradandósága" mit is jelent az európai kultúrában.
Kertész a kötetnyitó írásban azt a kérdést vizsgálja, hogy - Thomas Manntól kölcsönözve a kifejezést - az "elbeszélés szelleme" miért éppen Auschwitzot fogadta be, miért éppen ez a földrajzi névvel jelölt "történet" vált példázattá és egyetemes jelképpé - szemben például a Gulaggal, ahol hasonló borzalmak történtek. Kertész válasza: azért, mert ez a példázat egyszerű, nem kötik politikai-ideológiai megfontolások. Másodsorban pedig Auschwitz - tehát a náci haláltáborok világa - tökéletesen feltárt, zárt struktúra. A nácizmus Kertész szerint nyíltan szembehelyezkedett az elbeszélés szellemével, vagyis az erkölcsi világrenddel, míg a bolsevizmus a világmegváltás leplébe burkolta szándékait. A német antiszemitizmust Kertész tágabb perspektívába helyezi: miután az emberi jogegyenlőséget a francia forradalom máig érvényesen deklarálta, a "zsidókhoz való viszony, köznyelvileg szólva a zsidókérdés Európa lelkiismereti kérdésévé lett". A nácizmus tehát - lázadás a francia felvilágosodás, s ezáltal az újkori Európa értékrendje ellen.