Egyszer a római időkben az okozta a zsidók vesztét egy kis-ázsiai városban, hogy a helytartónak fia született. A gyermek születésnapja éppen egybeesett a Jeruzsálemi Szentély pusztulásának gyászos emléknapjával. Amikor az egész város lakossága örömünnepet ült a kisded megszületése alkalmából, a zsidók a földön ültek, és gyászoltak.
– Lásd, ilyenek ezek a zsidók – mondták egymásnak a római katonák.
Ennek a különös történetnek az a folytatása, hogy a helytartó kisfia beteg lett, s néhány hónap múlva meghalt. A temetés napja azonban a zsidók Hanuka ünnepére esett. Amikor a helytartó és az egész város gyászolt a gyermek halála miatt, a zsidók kivilágították ablakaikat, mintha örülnének ezen a napon.
– Lásd, ilyenek ezek a zsidók – mondták egymásnak a katonák. – Ki kell űzni őket ebből a városból.
Ki is űzték őket. Pedig a zsidók nem tettek mást, mint hogy megülték az ő szent ünnepeiket. Isten egyenlőnek teremtette az embereket. Az egyenlőtlenség itt a földön támadt, tehát maguk az emberek az okai. Ezért az Örökkévaló közbeszólt, és adta az ünnepeket, hogy legalább néhány napig minden évben egyenlőség legyen az emberek között.