kategóriák

kosár

üres a kosár
nincs bejelentkezve

Tábori Kornél - Tóth Lajos - Zákonyi Ferenc (szerk.) : A Balaton dicsérete

  • leírás
  • további adatok
Az előzményekhez hallgassuk meg az egyik szerzőt, szerkesztőt Zákonyi Ferencet, aki 1981-ben, levelében ezt írta: "még 1941-ben Tóth Lajos akkori BIB főtitkárral és Tábori Kornél szerkesztővel - 1944-ben elhurcolták, sajnos nem került vissza - összeállítottunk egy füzetet "Miben látom a Balaton fő értékét?" címmel. Az akkor legnevesebb írókat, költőket szólaltattuk meg, akik az általuk e célra írt anyagukat alá is írták. Ezt megőriztem a háború hullámverésében is, mert Bajcsy-Zsilinszky Endrétől Móricz Zsigmondig, Tersánszky Józsi Jenőtől Falu Tamásig, szinte akkor minden ismert író, költő szerepel benne. Némelyik szöveg gyönyörű és még nem látott napvilágot. Különösen érdekesek a nemzetközi hírű orvosok írásai, valamennyi aláírva az illető által.
Ezeket az anyagokat 1943-ig gyűjtögettük, azután Tábori Kornél elköltözött Füredről, ahol Siófokról áthajózva mindig elérhettem, és 1944-ben a nyilas, német őrület végzett vele. Így maradt Tóth Lajos akkori BIB titkárnál, vagy főtitkárnál - már nem emlékszem mi volt akkor a rangja - a gyűjtemény, aki a háború után átadta nekem, mondván, Te leszel a BIB titkára, őrizd meg Te. Így is történt 1948-ig, amíg fel nem oszlatták az egyesületeket, én vezettem ezt az akkor már gyenge és kicsiny intézményt. Minden iratot, könyvet le kellett adnunk, ez a gyűjtemény azonban hármunk közös tulajdona volt, ez nálam maradt."
állapot:
kategória: Könyv > Történelem > Helytörténet >
kategória: Könyv > Szépirodalom > Próza >
kategória: Könyv > Művészet > Művészeti album >
kiadó: Nők a Balatonért Egyesület, 1999. Balatonfüred,
cikkszám / ISBN: 0060383
kötés: kötve/papír (kiadói, eredeti védőborítóban)
oldalszám: 143 p.
könyv nyelve: magyar
Powered by Axio
Telefon:+36 1 317-50-23
E-mail:info@muzeumantikvarium.hu
Twitter
Twitter
Google+
Blogger
Pinterest
Youtube

kosár

üres a kosár