"A szélsőjobb előretörése összefügg azzal is, hogy a rendszerváltás utáni jobboldal erős identitászavarral küszködött. Magyarországnak demokratikus jobboldali hagyománya ebben a században nemigen volt. Az önmeghatározás nehézségei miatt a jobboldal nem érzett biztos talajt a lába alatt. Először sokan azt sem tudták, miért kerültek az egyik pártba, és nem a másikba. Inkább a személyes szimpátiák döntöttek. Ha-tározott elképzelésük leginkább azoknak volt a jobboldalon, akik szélsőjobboldali elveket vallottak. Ők töltötték meg ideológiai tartalommal az alakuló szervezeteket, magyarázták meg, mi különbözteti meg őket másoktól. A tradíció a keresztény-nemzeti hagyományok iránti nosztalgiát erősítette: a két világháború közötti Magyarország lett a minta. Hamarosan újra fontos kérdés lett: „ki a magyar?”"

"Azt mondják, a szabadság és a jólét attól függ, mennyire demokratikus egy ország. A demokrácia helyzetét pedig az határozza meg, hogy a hivatalos politika (jobb- és baloldal) hogyan viszonyul a szélsőjobbhoz. A rendszerváltás utáni Magyarországon ez sohasem volt egyértelmű. Tíz év alatt pedig sokat romlott a helyzet: a neonácizmus hatott azokra, akik először csak hátteret nyújtottak neki. A politikai mentorok idővel átvették azokat a gondolatokat, melyeket a szélsőjobboldali csoportok hirdettek. Eleinte csupán annyit tettek, hogy a szélsőjobb szalonképtelen szervezeteit működni hagyták, és a napi politika szolgálatába állították. Később integrálták a kirekesztő ideológia egyes elemeit. Először nem bánták, hogy mások mondják ki azt, amit maguk is gondolnak, de nyíltan hangoztatni nem mernek. Miután kialakult a kódolt nyelvezet, már maguk is hirdették a szélsőjobb „rejtett” üzenetét. S anélkül, hogy ezt elismernék, elkezdték megvalósítani a programját." - Részletek a könyvből.