A Magyar Nemzeti Galéria és a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum közös tkiállítása.

Szerzői: Balázs Kata, Czene Márta, Kopócsy Anna, Kosinsky Richárd, N. Kis Tímea, Sümegi György, Székely Gábor, Véri Dániel.

Sorozat: Miskolci Galéria könyvek 40.

A korszak iránt érdeklődők mindig tudták, hogy a háborút megelőző évtizedben, a háborús években létezett Magyarországon egy nem szervezett és nem címkézett művészgeneráció, amelyet aztán az események szerteszórtak. De látni, felbecsülni most, Miskolcon lehet annak a törekvésnek az erejét, amely nem akart csatlakozni a Gresham humánus békéjéhez, még kevésbé a római iskola ministráló klasszicizmusához, és bizalmatlanul nézte a mára elfeledett képírók pántlikás nacionalizmusát is.

Bencze László plebejus darabossága, Hincz Gyula kifinomult komiszsága, Szabó Vladimir mesés-kíméletlen rajzművészete és Koffán Károly megfoghatatlan realizmusa önmagában is mutatná, milyen pontosan-kritikusan látta a jelent, s készült titkon, vagy nem is olyan titkon egy jobb művészeti és emberi jövőre egy akkor harminc körüli korosztály. De ezt tanúsítják a szobrászok, Kerényi, Borsos, Vilt rokon munkái, festők nem vázlatszerű, tartalmas rajzai is, összesen tizenhét további művész grafikái. Lelkesítő szellemi azonosság a pompás sokféleségben. Ámos Imre harminchárom körül, a szürreális események előtt még tökéletesen illeszkedik a galériába nőportréival, Bán Béla súlyos aktokat, Fáy Lóránt dinamikus lovas kompozíciókat rajzolt a háború idején. Ámost, Fáyt elpusztították, Bán átmenetileg rossz szocreál festő lett, Szalay emigrált egy évtized múltán. Most újra látni, milyen lehetőséget, milyen életpályákat dúlt szét, semmisített meg vagy kényszerített vaskos kitérőkre ezerkilencszáznegyvenkilenc, ezerkilencszázötven. Amely realizmust prédikált, csak éppen az a művészetajánlat nem kellett neki, amely realista volt, elkötelezett és őszinte.