A regény többsíkú, rendkívül összetett alkotás. Klasszikus realista polgári műként indul, egy átlagos pesti házaspár olaszországi nászútjának iróniával átszőtt ábrázolásaként. A nászút apróbb-cseprőbb kalandjai azután egyre fantasztikusabb színezetet kapnak, előbb a férfiról, azután lassanként a nőről is kiderül, hogy éppen nem átlagpolgári nosztalgiákkal, de ősi, mitikus vágyakkal telítettek. Cselekvéseik egyre inkább mély lélektani alapozásúak lesznek, a realisztikus elbeszélésből mitológiai, kultúrtörténeti leírás kerekedik. Szerb Antal regénybeli utasa, nászútjáról a véletlen cinkossága révén, szinte holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, mely visszavonhatatlanul elveszett. A regény arra az izgalmas kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, torzónak maradt élet-epizódokkal ki lehet-e teljesíteni, megszabadulhat-e az ember énje börtönéből, hazug "felnőttsége" bilincseiből, egy "nem égben köttetett" és talán mégis sors-kijelölte házasság diszharmóniáiból? Szerb Antal regényelméletének megfelelően a hétköznapi dolgok mellett megjelenik a műben a fantasztikum, a "csoda". A szerző hangneme is átalakul, a regényben megnő az esszészerű betétek, szellemi párbajok száma. A regénynek ez a része igen sokat hasznosít a szellemtörténet misztikába hajló változataiból. A mű bizonyos része ma már avultnak tekinthető, de számos értéke miatt utat talál az olvasóhoz. Különösen vonzó az írónak az egész regényen végigvonuló játékos derűs humora, a saját elméleteit is iróniával szemlélő látásmódja, a végig feszült izgalmasan bonyolított cselekmény, mindezek mellett olasz városok élete, kultúr- és szellemtörténete színesedik meg könnyed és fölényes előadásban.