Tillmann, J. A. : Szigetek és szemhatárok - Későújkori kilátások

Szigetek és szemhatárok. Késõújkori kilátások Holnap Kiadó, Budapest, 1992. 196 oldal A környezõ közeg, akárcsak életünk, szigetek és szemhatárok sokaságára szakadt szét. Van benne magas és mély, széles és sekélyes, árulkodó és rejtõzõ; megannyi szubkultúra-szilánk. A tenger, melynek e mûvek valamiképpen mégiscsak fölébe emelkednek, a tovatûnõ tények és az észrevétlenül is egymásrarétegzõdõ tapasztalatok tengere; az a sûrû, szétfolyó és alaktalan áramlás, melyben nap mint nap alámerülünk. E szigetek az egykor egyetemes kultúra kontinensei helyén emelkednek: a tengernyi haladás mára elborította közös alapzatukat. Szigetek nélkül észlelhetetlen a tenger, szemhatár híján érzékelhetetlen az ég. A szigetek szakítják meg az egynemûség tengerét, jelentik a feleszmélés vagy a szemlélõdés földjét, ahonnan teljes kiterjedésben vehetõ szemügyre a tenger, akárcsak a körös-körül húzódó szemhatár. E szigetek nem feltétlenül esnek egybe eszményeinkkel, és nem is azonosak a vágyak és álmok mindenkori Délszigetével. Felmerülésük nem nélkülözi az esetlegességnek - alkalmasint az Ég kegyével egybeesõ - erejét.
Vannak köztük lakhatóak, akárcsak tökéletesen lakhatatlanok. Mégis erõsen vonzzák vagy taszítják valamiképpen a tekintetet; olykor a szépség szívóerejével, olykor akár a rútság rettenetével. Önnön erejüknél, vagy a bennük alkalmilag összpontosuló képletes erõnél fogva, mintegy magától állapodik meg rajtuk a szem. És miután elidõzött alakzatain, bejárta némely magaslatát, elrévedt mélységein, a tájékozódás és viszonyítás egy további támpontjára lelve folytathatja vándorútját.