Életem meghatározó saláta-élményei férfiakhoz fűződnek, de nem híres konyhák híres séfjei ők, hanem fantáziadús, szórakoztató, kedves fickók, jó barátok, akiket a nyughatatlan kalandvágy sodort a salátástál és az olajos kancsó közelébe. A "legvadabb" módon társították a hozzávalókat, amelyek nem föltétlenül jól átgondolt bevásárlólista, hanem az "ami van itthon" elv alapján kerültek a tálba, ráadásul csupa olyan fűszerrel szórták meg, ami képtelenségnek tetszett - a végeredmény lenyűgöző volt. Egyszeri és megismételhetetlen, mint a műalkotások. Persze, annak, aki nap mint nap "családélelmezéssel" foglalkozik, nem biztos, hogy minden alkalommal van ideje, energiája és kedve a rögtönzéshez, bár állíthatom, hogy a saláták nagyon is alkalmasak arra, hogy gyorsan, kevés munka árán, szép és finom ételekkel örvendeztessük meg magunkat és szeretteinket. Hogy uzsonnaként, előételként, hidegbüfé tartozékaként, köretként, egytálételként vagy fogyókúrás főételként tesszük asztalra, az attól függ, mennyire tartalmas és fűszeres alapanyagokból állítjuk össze, és mikor kínáljuk. A klasszikusnak számító saláták mellett ebben a könyvben is található számtalan olyan, amelyre azt mondhatnánk, hogy határeset - mindenki annak veszi-eszi, aminek jólesik, nincsenek szigorú szabályok. Szerepel itt továbbá néhány olyan finomság is, amely inkább az előételekhez közelít vagy éppen a csipegetős-komolytalan vendégváró falatkák, italkorcsolyák családjába tartozna, csakhogy ezek annyi finom zöldséggel- salátánakvalóval készülnek, és annyi szépséges játéklehetőség van a megjelenítésükben, hogy őszintén szólva, nem volt szívem kihagyni őket a sorból. A salátakészítést a franciák és az olaszok művészetnek tekintik, és hát az is, de voltaképpen sok titok nincsen benne: friss és jó minőségű hozzávalók kellenek hozzá, amelyeket néhány hasznos apróság figyelembevételével egyéni ízlésünk, fantáziánk szerint keverünk-alakítunk, és szemet gyönyörködtető előadásban tálalunk, hiszen a szemnek is meg kell adni a magáét. A mártások-öntetek elkészítésére viszont érdemes gondot fordítani, mert ezek azok a "különös ismertetőjegyek", amelyektől a saláták elnyerik karakterüket, "lelküket". Általában véve tarthatjuk magunkat Brillat-Savarin, a nagy francia ínyenc és író elméletéhez, mely szerint a jó saláta készítéséhez négyen kellenek: egy fösvény, aki az ecetet méri, egy pazarló, aki az olajat önti, egy bölcs, aki a sót adagolja és egy szegény, aki a fűszert szórja - no, meg egy jó publikum, mondom én, aki művünket nemcsak nyelvcsettintgetve elfogyasztja, hanem az elismeréssel sem fukarkodik.